Szekeres örül, hogy „csak” 7 vezetőnél merült fel maffiagyanú

Forrás: hirtv.hu

Jó aránynak tartja a távozó honvédelmi miniszter, hogy 26 ezer katonából mindössze 7-nél merült fel maffiagyanú. A vesztegetési ügyben az elmúlt két hétben két minisztériumi cég vezetője került rács mögé. Szekeres Imre elismerte: a tárca egyik háttérintézménye nemrég 60 millió forintot költött márkás borokra, állítása szerint ezeket a minisztérium üdülőiben árulják.

A távozó honvédelmi miniszter a győzelem napján átadott Mementó emlékmű avatásán az ott megjelent Jobbik zászlói alatt nevezte történelmi tragédiának Trianont. „Azt szokták mondani – és talán ebben nagy igazság van –, hogy az Európai Unióhoz való csatlakozásunk és a szomszédos országok unióhoz való csatlakozása lehet az első lépés ennek a történelmi traumának, ennek a tragédiának a feldolgozásában és majdan megoldásában” – fejtegette Szekeres.

A minisztériumnál és cégeinél feltárt korrupciógyanús ügyletek megoldásáról viszont nem szívesen beszélt a tárcavezető. Pedig maffia-bűncselekmény gyanúja miatt az elmúlt hetekben sorozatosan kerültek előzetes letartóztatásba a háttérintézmények vezetői, legutóbb a minisztérium vagyonkezelőjének, majd a fejlesztési cégének első embere. A vesztegetési ügyek ellenére Szekeres Imre továbbra sem beszél gengszterszervezetről, most is azt mondja: a tárcáját átszövő korrupciógyanús hálózatot a katonai elhárítás tárta fel, a politikai felelősséget pedig vállalja a történtekért.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!