Székesfehérvár adósságának negyven százalékát vállalja át az állam

Forrás: MTI

A székesfehérvári önkormányzat adósságállományának negyven százalékát, 5,4 milliárd forintot vállal át az állam az adósságrendezés keretében – jelentette be az emberi erőforrások minisztere hétfőn, miután tárgyalt a város vezetésével.

Balog Zoltán Székesfehérváron hangsúlyozta, hogy a családok után az önkormányzatok eladósodottsága volt a legsúlyosabb, ezért „adósságot visznek el Székesfehérvárról is". Megállapítottuk, hogy az adósság a város működését nem veszélyeztette, de a jövőbeni fejlesztéseket, valamint a kötelező és nem kötelező feladatok ellátását bizonytalanná tette volna – mondta.

Az adóbevételek és a hitelállomány vizsgálatát követően a miniszter és a városvezetés megállapodott abban, hogy az adósság 40 százalékát, 5 milliárd 434 millió forintot vállal át az állam a várostól.
 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!