Szembesülni kell azzal, hogy mit veszített a nemzet a vészkorszak idején

Forrás: MTI

Mondhatjuk, hogy nem foglalkozunk a történelemmel, de nem kerülhetjük el, és nem is szabad elkerülnünk a vele való szembesülést – hangsúlyozta Hende Csaba honvédelmi miniszter az egykori győri zsinagóga kertjében, a vészkorszak áldozatául esett győri gyermekek emlékoszlopánál rendezett megemlékezésen. Mint mondta, amikor 2001-ben a parlament döntött a holokauszt áldozatai magyarországi emléknapjának létrehozásáról, az a szándék vezérelte, hogy a nemzet szembesüljön azzal, mit is vesztett el a vészkorszak idején. Arra is emlékezni kell, hogy kerültek ki közülünk gyilkosok is, de voltak közöttünk neves és névtelen hősök, emberséges emberek, akik emberek maradtak akkor is, amikor büntetés járt ezért; akik nem mondták a rosszra azt, hogy jó, sem félelemből, sem jutalomért, sem előrejutásért.
  

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!