Szétszakad az euróövezet?

Forrás: MHO

A bankok a devizahitelezésben kialakult helyzet fő felelősei. A pénzkihelyezés előtt hitelbírálatot végeznek, így ha az emberek nem tudnak fizetni, az az esetek döntő részében azt jelenti, a bankok nem jól dolgoztak. Ezért pedig az ügyfelek kártérítést követelhetnek – mondta a Magyar Hírlapnak Róna Péter. A közgazdász szerint az árfolyamrögzítés nem jó elképzelés, mert csak időben tolja ki, de nem oldja meg a gondot. A svájci frankban eladósodottaknak mentőövet jelenthetne, ha a frankot átváltanák euróra, azt pedig forintra. Ennek programját Róna kidolgozta, s elküldte a miniszterelnöknek. Beszélt arról is, hogy a hibás hiteleik miatt bedőlő pénzintézetek hogyan kerülhetnek az állam tulajdonába. Úgy látja, megfojtja a gazdaságot a Simor András nevével fémjelzett jegybanki politika, a multikról pedig azt mondta: véget kell vetni a „garázdálkodásuknak”.

Tudatosan tévesztették meg a bankok a hitelfelvevőket a devizaalapú hitelezéssel – állítja Makkos Albert közgazdász. a devizaárfolyammal kapcsolatban azt írta: a bankok tudták, hogy a svájci frank erősödni fog a dollárhoz képest, emiatt pedig a forint árfolyama lényegesen leromlik a svájci frankéhoz viszonyítva. Ma a romlás mértéke eléri a 45 százalékot. Hozzátette: a bankok a kamat számításában is megtévesztették a hitelfelvevőket, s tud olyan esetről, amikor a hitelszerződés a svájci referenciakamat százszorosának felszámítását is lehetővé teszi.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!