Szilvásy megsértette a demokráciát

Forrás: MTI

Nemcsak a parlamentáris demokráciát, de az alkotmányt is megsértette az MSZP, illetve Szilvásy György azzal, hogy a volt titokminiszter az MSZP döntésére hivatkozva nem jelent meg a 2002 és 2010 közötti jogsértéseket vizsgáló parlamenti albizottság ülésén – jelentette ki Gulyás Gergely, a testület fideszes elnöke. Gaudi-Nagy Tamás jobbikos alelnök szerint a történtek felvetik az MSZP frakciójának feloszlatását is. Szilvásy mellesleg a Magyar Nemzetnek azt nyilatkozta, ha meghívást kap, elmegy az ülésre.

Korábban Nyakó István, az emberi jogi bizottság szocialista tagja jelentette be, hogy a volt kormányfő nem megy el az albizottság ülésére. Szerinte az albizottságában „kutyakomédia zajlik”, a testület politikailag illegitim, mivel a munkájában olyan emberek vesznek részt, akik elfogultan nézik a 2006-ban történteket. Nyakó nyilatkozatát sértőnek nevezte és visszautasította Varga László, az albizottság KDNP-s tagja.

Révész Máriusz (Fidesz) megjegyezte: akik nem jönnek el az albizottság ülésére, félnek attól, hogy kiderül az igazság. Gaudi-Nagy Tamás szerint ami történt, az a magyar nemzet nyílt és durva arculcsapása, és felvetheti az MSZP feloszlatását is.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!