A szocialisták folytatják hazánk lejáratását

Forrás: Magyar Néppárti Képviselőcsoport, Európai Parlament

A brüsszeli MSZP-delegáció Tabajdi Csaba vezetésével folytatja nemzetközi lejárató kampányát. A szocialista EP-képviselő most olyan írásbeli kérdéssel fordult az Európai Bizottsághoz, melynek már puszta megfogalmazása is alkalmas hazánk hírnevének rongálására. A magyar alaptörvénnyel és sarkalatos törvényekkel kapcsolatos beadvány támogatására ez alkalommal már csak hat külföldi baloldali képviselőt sikerült megnyerni – írja közleményében a Magyar Néppárti Képviselőcsoport.

A magyar szocialisták frusztrációjából fakadó akcióinak egyre kisebb visszhangja van. Az MSZP brüsszeli képviselőit látszólag egyáltalán nem zavarja, hogy Viviane Reding biztos az Európai Bizottság nevében kijelentette: az Európai Uniónak nincs hatásköre az alkotmányozás ügyében, mivel az a nemzeti szuverenitás része. Az Európai Bizottság még júniusban azt is egyértelművé tette, hogy nem mond véleményt a sarkalatos törvények elfogadása előtt.

A Magyar Néppárti Delegáció elszomorítónak tartja, hogy a Magyarországon egymással marakodó szocialisták, nemzetközi szinten sorozatos kudarcaik után sem hagynak fel kártékony lejárató kampányukkal.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!