A szocialisták gyűlölettel és megvetéssel beszélnek a határon túli magyarokról

Forrás: MNO

Az MSZP frakcióvezető-helyettese képmutató módon humorosnak szánt, de szerencsétlen beszólásnak tartja Szanyi Tibor keddi románozós megnyilvánulását. Az erdélyi magyarok felháborodtak.

Józsa István humorosnak szánt, de szerencsétlen beszólásnak tartja, hogy a szocialista párt elnökségi tagja kedden Gyulán – a Fidesz–KDNP-frakcióülés helyszínén – azt mondta az Indexnek, „anyanyelvükön, románul” fogja köszönteni a kormány melletti békemenet egyes résztvevőit. Szerinte párttársa ezzel arra is utalhatott, hogy Békés megyében sokan tartoznak a román kisebbséghez. Ugyanakkor hozzátette: az MSZP komolyan gondolja nemzetpolitikájának megújítását, és ennek Szanyi Tibor is részese.

Szanyi az MNO-nak kedden elismerte az általa viccesnek ítélt elszólást, de végül nem tudta köszönteni a békemeneten résztvevőket. Arra a kérdésre, hogy miért mondta a fenti mondatot, azt válaszolta, hogy az MSZP és a DK tüntetésén részt vevők azt mondták neki, hogy kedden sok románul beszélő embert hallottak a városban. Mindehhez hozzátette: az Európai Unióban vagyunk, „mindenkit úgy köszöntök, ahogy akarok”. Szanyi beszámolt arról is, hogy beszédében külön köszöntötte a határon belülről és túlról érkező békemeneteseket is.

Újabb sértegető „románozása” után a nyelvbotlásra már aligha foghatja Szanyi Tibor (MSZP), hogy a szocialisták között még mindig gyűlölettel és megvetéssel beszélnek a határon túli magyarokról – írja közleményében a Fidesz. A kormánypárt szerint a szocialisták „míg Erdélyben bocsánatkérést színlelnek, itthon továbbra is „románozzák”, listázzák őket; „retyerutyának”, „zsigeri barmoknak”, „boldog-boldogtalannak” nevezik őket”. Úgy látják, hogy az MSZP-sek „hiába váltogatják a pártfelirataik betűtípusait, bizonygatván, hogy nem ugyanaz a vér csörgedezik már az ereikben, mint korábban, mégis minden tettük, minden plakátjuk, a hataloméhség-menetük, a románozásuk, minden mozdulatuk árulkodik: csak a megosztás, csak a feszültségkeltés, csak a rombolás és az emberek egymás ellen fordítása az egyetlen mozgatórugójuk”. Közleményük azzal zárul, hogy „Magyarország nem kér többet a veszélyes nemzetpolitikájukból”.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!