A szocialisták kormányzásuk alatt nem aggódtak a nyugdíjasokért

Forrás: MTI

A Fidesz szóvivője szerint „igen meglepő a szocialisták hirtelen támadt aggodalma” nyugdíjügyben, kormányzásuk alatt ugyanis folyamatosan csökkentették a nyugdíjak reálértékét, és állandóan emelték a rezsiköltségeket.

Selmeczi Gabriella ezt arra reagálva közölte, hogy Korózs Lajos, az MSZP szakpolitikusa szerdán egy sajtóbeszélgetésen azt mondta: pártja szerint ellentmondások vannak a kormány eddigi intézkedései, valamint a gazdasági minisztériumnak a nyugdíjrendszer átalakításáról szóló háttéranyagában foglaltak között. Az ellenzéki politikus erre hivatkozva felszólította a kabinetet, tisztázza, milyen nyugdíjmodellt akar.  

A Fidesz szóvivője közleményében azt írta: arra kérik az MSZP-t, ne sürgesse ilyen fontos kérdésekben a kormányt, hiszen a nyugdíjrendszer évtizedekre határozza meg a nyugdíjasok életét, egy felelős kabinet pedig minden lehetőséget számba vesz.  

„Mint Korózs Lajos is rámutatott, ami az egyik országban jól működött, nem feltétlenül működik egy másikban” – hangsúlyozta Selmeczi Gabriella.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!