A szocialisták szótárából hiányzik az egyeztetés szó

Forrás: MTI

Navracsics Tibor és Hoffmann Rózsa annak érdekében konzultál a hallgatókkal a felsőoktatási törvénytervezetről, hogy az mindenki számára előnyös és elfogadható legyen; a kormány nyílt tervezést folytat – reagált Selmeczi Gabriella, a Fidesz szóvivője szombaton Kunhalmi Ágnes, az MSZP elnökségi tagja által felvetettekre.

A szocialista politikus szombaton közleményében úgy vélekedett: az, hogy Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter újra személyesen tárgyal a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájával jövő héten Hoffmann Rózsa államtitkár helyett, azt mutatja, a ma ismert köz- és felsőoktatási koncepciók még mindig nem tekinthetők a Fidesz–KDNP végleges álláspontjának, vagyis folytatódik az „ötletelés”, miközben a törvények elfogadását idén szeptemberre hirdette meg eredetileg a kormány.

Selmeczi Gabriella erre – szintén közleményben – úgy reagált: a kormány nyílt tervezést folytat, ami azt jelenti, hogy kormánytagok és államtitkárok is közreműködnek a konzultációban. Hozzáteszi: a polgári demokráciákban ez elfogadott, természetes munkafolyamat, nincs abban semmi meglepő, hogy a kormány több tagja is részt vesz az egyeztetésben.

A kormánypárt szóvivője szerint az MSZP nem tud mit kezdeni a konzultáció fogalmával, hiszen kormányzásuk idején a szocialisták semmibe vették az emberek véleményét. Ahhoz szoktak hozzá, hogy kijelölnek egy illetékes tagot a soraikból, aki aztán érdemben soha nem hallgatja meg a résztvevőket – fogalmaz.

Selmeczi Gabriella szerint nem csoda tehát, hogy a szocialisták számára idegen a hallgatók érdekét szolgáló egyeztetés, és csak ötletelésnek fogják fel.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!