A szocialistáknak a bevándorlók fontosabbak, mint a magyar fiatalok

Forrás: MTI

A Fidesz szerint a szocialistáknak ma is fontosabbak a bevándorlók, mint a magyar fiatalok, és ha a baloldalon múlik, előbb adnának munkát a bevándorlóknak, mint a magyar fiataloknak. A nagyobbik kormánypárt ezt arra reagálva írta közleményében, hogy Bárány Balázs, a szocialisták elnökségi tagja csütörtöki sajtótájékoztatóján azt mondta, a Fidesz képtelenné vált megszólítani a fiatalokat, ezért méltatlanná vált arra, hogy a párt elnevezésében rájuk hivatkozzon.

A Fidesz reagálásában hangsúlyozta: a szocialistáknak nem a világnapon kellene nyilatkozgatni, hanem a kormányzásuk alatt cselekedni kellett volna a fiatalokért. Az MSZP-kormányok az ország eladósításával elzálogosították a fiatalok jövőjét, munkanélkülivé tették őket, tandíjat akartak velük fizettetni és azt mondták nekik, el lehet menni az országból.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!