A Szolidáris Lengyelország nemzeti konzervatív párt támogatja Magyarországot

Forrás: MTI

Magyarországot támogató határozatot fogadott el a nemzeti konzervatív Szolidáris Lengyelország (SP) pártalapító ülésén szombaton – olvasható az onet.pl lengyel hírportálon.

A kongresszus több mint ezer résztvevője által megszavazott határozatban az SP szolidaritását fejezte ki Magyarországgal és támogatásáról biztosította a magyar kormányfőt. „Ellenezzük a demokrata módon megválasztott és általános támogatásnak örvendő magyar kormány ellen irányuló hecckampányt" – hangoztatták a dokumentumban.

Zbigniew Ziobro, a párt elnöke már március elején hangsúlyozta, hogy az SP a magyar kormánypárt „eredményes, sikeres útján" akar haladni. Az új párt politikusai szombati beszédeikben is Magyarországot mutatták fel követendő példának. Jacek Kurski európai parlamenti képviselő, a párt elnökhelyettese például a bankadó bevezetését sürgette Lengyelországban.

Az SP-t a Jaroslaw Kaczynski vezette nemzeti konzervatív Jog és Igazságosság pártból tavaly ősszel eltávolított politikusok alapították, és szombatig parlamenti frakcióként működött a lengyel politikai színtéren.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!