Szombaton ismét tárgyal a kormány és a pedagógusok sztrájkbizottsága

Forrás: MTI

Szombaton folytatódnak a tárgyalások a kormány és a pedagógus-sztrájkbizottság között – jelentette be Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere a felek keddi tárgyalása után, Budapesten.

A tárca vezetője pozitív hangvételűnek nevezte a tárgyalásokat, ugyanakkor jelezte: azon követelés ügyében, hogy ne vezessék be januártól az új rendszert, nem közeledtek az álláspontok.

Galló Istvánné, a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) elnöke közölte: a köznevelési intézmények átadás-átvételének részleteit tartalmazó törvényjavaslathoz módosító javaslatokat küldenek csütörtökig az oktatási államtitkárságnak.

Mendrey László, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) elnöke azt mondta: azért ültek le tárgyalni, hogy a sztrájkot elkerüljék. Hozzátette, hogy amíg van lehetőség az egyezségre, addig nem gondolkodnak sztrájkban, de a lehetősége fennáll.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!