Szombatra kimerül a Föld

Forrás: fn.hu

Az emberiség idén augusztus 21-én túllépi azt a mennyiségű erőforrást, amelyet a Föld – hosszú távon fenntartható módon - egy év alatt biztosítani képes. Vagyis szűk kilenc hónap alatt feléltük a természet által 2010-re biztosított forrásokat. Jelenleg másfél bolygóra lenne szükségünk – jelentette a Global Footprint Network (GFN).

A kaliforniai székhelyű kutatóintézet minden évben meghatározza a Föld biokapacitását, azaz a természet hosszú távon is fenntartható eltartóképességének mértékét, amely a bolygó erőforrásainak minden évben megújulásra képes mennyiségét jelenti. Ezt viszonyítják az emberi „szükségletekhez”, vagyis azon erőforrás mennyiséghez, amelyet az emberi tevékenységekhez felhasználnak, valamint amelyek a kibocsátott szén-dioxid megkötéséhez szükségesek.

Az „ökológiai túllövés napjának számítása a következő: a világ biokapacitását elosztják a világ ökológiai lábnyomával, majd megszorozzák 365-tel. Az eredmény 2010-ben a 233, vagyis az emberiség ennyi nap alatt idő alatt éli fel az év során rendelkezésre álló biokapacitást. Idén az év 233-dik napja augusztus 21-re esik.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!