Tárgysorozatba vette a bizottság a KDNP magáncsődről szóló javaslatát

Forrás: MTI

Felgyorsultak a bírósági eljárások, s ezzel párhuzamosan csökkent az ügyhátralék az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnökének 2014. első féléves beszámolója szerint. Handó Tünde az Országgyűlés igazságügyi bizottságának ülésén alapvető célként jelölte meg a társadalom bizalmának és a bíróságok szolgáltató jellegének erősítését. Szavai szerint a hazai igazságszolgáltatás az uniós rangsor első harmadában van, ugyanakkor a bírói illetményekben utolsó.

Az OBH 2014. első féléves beszámolóját a testület 8 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül, 2 tartózkodás mellett fogadta el.

A bizottság megtárgyalta a költségvetési javaslat vonatkozó módosító indítványait is. Ezek közül elfogadták a fideszes Gulyás Gergely javaslatait, amelyeknek egyike a Nemzeti Emlékezet Bizottsága, a másik a Design Terminál forrásait emelné, a harmadik pedig a 18 és 26 év között magyar származású amerikai fiatalok magyarországi látogatását támogató ReConnect Hungary program előirányzatát emelné. Ugyancsak támogatást kapott az MSZP-s Teleki László javaslata, amely külön költségvetési soron 60 millió forintot adna a  100 Tagú Cigányzenekarnak.

Az igazságügyi bizottság egyhangúlag tárgysorozatba vette a KDNP természetes személyek adósságrendezéséről – azaz magáncsődről – szóló törvényjavaslatát.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!