Tarható az államháztartási hiánycél

Forrás. MTI

A Költségvetési Tanács (KT) úgy látja, hogy idén a GDP-arányos hiány 3 százalék alatt tartható, amennyiben az Országvédelmi Alap és a kamatkockázati tartalék forrásait nem használják fel, valamint a Széll Kálmán Terv 2.0 egyenlegjavító intézkedései maradéktalanul teljesülnek.

A Költségvetési Tanács MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a testület áttekintette a 2012. I. félévi költségvetési folyamatainak alakulását. A tanács megállapította, hogy a költségvetési kiadások egyes tételeinél túllépések vannak, valamint a bevételeknél jelentős elmaradások jelentkeznek, amelyek nagyobbrészt a makropálya alakulásával, továbbá a Magyar Bankszövetséggel kötött megállapodással állnak összefüggésben.

Tartható az idei államháztartási hiánycél a központi alrendszer első féléves számai alapján. Elemzők szerint a tavalyinál jóval kedvezőbb az idei államháztartási egyenleg. Mint ismert, az államháztartás központi alrendszerének hiánya az első félévben 517,7 milliárd forintot tett ki, ami az éves előirányzat mintegy 90 százaléka.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!