TÁRKI: nem változtak a pártpreferenciák az elmúlt hónapban

Forrás: MTI

Nem történt érdemi változás a szavazók pártszimpátiájában a TÁRKI Társadalomkutatási Intézet rendszeres pártpreferencia-kutatásának szeptemberi eredményei alapján. Egyedül a Fidesz-KDNP kismértékű erősödése említhető meg a pártválasztók körében, így a párt két év után újra átlépte az 50 százalékos határt – közölte a TÁRKI szerdán az MTI-vel.

Kifejtették: az 1000 ember megkérdezésén alapuló, a felnőtt lakosságot életkor, nem, iskolai végzettség és lakóhely szerint reprezentáló kutatás adatai alapján nem változott számottevően a pártok támogatottsága a teljes népesség körében, míg a pártválasztók között csak a Fidesz-KDNP szavazótáborának kismértékű növekedése említhető meg. Ez azért jelentős, mert a kormánypártok támogatottsága 2011 nyara után idén szeptemberben lépte át újra az 50 százalékos határt – mutattak rá.

A TÁRKI szerint a Fidesz-KDNP támogatottsága a teljes népesség körében az előző kutatáshoz képest statisztikai értelemben változatlan, hiszen akkor 26 százalékon, szeptemberben pedig 27 százalékon állt. Az MSZP esetében sem történt lényegi elmozdulás a legutóbbi 11 százalék és a szeptemberi 10 százalék között – írták.

Hangsúlyozták: a pártválasztók körében a Fidesz-KDNP népszerűsége kissé nőtt: 48-ról 52 százalékra, míg az MSZP támogatottsága változatlanul 20 százalék.

A bizonytalanok és a pártpreferenciájukat el nem árulók együttes aránya kismértékben emelkedett: 46 százalék után szeptemberben 49 százalék e csoport aránya.

A többi parlamenti párt támogatottsága is többnyire változatlan – közölte a TÁRKI. A Jobbik táborának aránya a teljes népesség körében 8 százalék, a pártválasztók között pedig 16 százalék. Az LMP szimpatizánsai a teljes népességen belül szeptemberben 1 százalékot, a pártválasztók között pedig 3 százalékot tesznek ki.

A közleményben kitértek arra is, hogy az Együtt-PM a teljes népességen belül 3 százalékon áll, míg a pártválasztók körében a legutóbbi 8 százalékhoz képest 6 százalékon. A Demokratikus Koalíció támogatottsága a teljes népességen belül maradt 2 százalék, a pártválasztók között pedig változatlanul 4 százalék – állapította meg a TÁRKI

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!