Tartós recesszióba kerülhet a gazdaság

Forrás: vg.hu

A magyar gazdaság könnyen tartós recesszióba kerülhet, mert egyszerre kedvezőtlen a belső környezet és a világgazdasági folyamat – nyilatkozta Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke az MTI-nek.
   
Hozzátette, hogy a válság hatása ma még csak a gazdaság néhány szereplőjét érte el. A belső problémák mögött az államháztartás szerinte kizárólagos bevétel centrikus szemlélete, az érdemi reformok elmaradása, a társadalmi felszültség, a nagyfokú politikai szembenállás és a fogyasztás évek óta tartó stagnálása áll – számol be a hirado.hu az MTI alapján.

Parragh László szerint Magyarországnak nincs elég ereje arra, hogy a gazdaság ebből a helyzetből kitörjön. A politika eddigi válaszai a gazdaságpolitikai problémákra rendre rosszak voltak – indokolta, hozzátéve: nehéz elhinni, hogy mostantól jó megoldásokat találnának. Megismételte: reformokra van szükség.

A kamara elnöke úgy látja, hogy az uniós forrásoknál lehetőség van a meglévő fejezeteken belüli átcsoportosításra a gazdaságfejlesztésre, és a bürokrácia csökkentésével fel lehet gyorsítani a források vállalkozókhoz juttatását.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!