Tavaly már ötvenezren vették igénybe a gyed extrát

Forrás: MTI

Mintegy ötvenezren vették igénybe a gyed extrát tavaly, az idei év első negyedévében pedig a múlt év azonos időszakához képest több mint duplájára nőtt azoknak a száma, akik éltek a munka melletti gyed lehetőségével – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára hétfőn budapesti sajtótájékoztatón. Novák Katalin elmondta: tavaly a gyed extrát 47 ezer 363-an vették igénybe, a munka melletti gyedet és gyest 29 ezer 117-en.

Közölte, 2014 első negyedévében 7828-an, míg 2015 ugyanezen időszakában 17 ezer 266-an tudták igénybe venni a munka melletti ellátást. A testvérgyedet – az egyszerre több gyermek után járó többes ellátást - 2014-ben 17 ezer 852-en kapták. A múlt év első negyedévében 3061-en, míg 2015 első negyedévében 15 ezer 799-en részesültek a támogatásban. Az előző évben minden ötödik gyermek olyan családba született, amelyben a testvére még nem volt hároméves – mondta Novák Katalin.

A diplomásgyedet 2014 első negyedévében 56-an, míg 2015 ugyanezen időszakában 451-en vették igénybe. Tavaly a támogatást mintegy 400-an kapták. Az államtitkár szólt arról is, hogy a munka melletti gyedre vonatkozó, a jövő év január elsején életbe lépő változás révén már a gyermek féléves korától vissza lehet térni a munkaerőpiacra.

Novák Katalin kiemelte, a családtámogatások terén elért változások azt mutatják, hogy a kormányzat a családok mellett áll. A kormányzat számára a legfontosabb a család – mondta.
 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!