Tavasszal kezdődik a Szent Mihály-kápolna rekonstrukciója

Forrás: MTI

Hamarosan megkezdődik a Halászbástyánál lévő Szent Mihály-kápolna szerkezeti megerősítése és a Schulek-lépcső melletti kővitézek rekonstrukciója. A Budavári Önkormányzat beruházásában, tavasz elején induló felújítási munkálatok várhatóan a nyár elejére fejeződnek be.

A 22 millió forintos beruházás kivitelezőjét közbeszerzési eljárással választották ki, amint az időjárás engedi, megkezdik a munkálatokat - mondta Blázsovics Lívia, az önkormányzat sajtóreferense.

A Szent Mihály-kápolna történetét felidézve emlékeztetnek arra, hogy a gótikus kápolnát már 1443-ban említik a történelmi feljegyzések, melyek szerint a kápolna oldalába vágott kisajtón keresztül próbált elmenekülni a később felségárulásért lefejezett Hunyadi László 1456-ban, 1541-ben pedig ugyanezen a kisajtón kísérelt meg a Várba jutni az ostromló bécsi sereg.
    
A kápolna hosszú időre feledésbe merült, az építményre Schulek Frigyes bukkant rá a XIX. század végén, a Halászbástya tervezésekor. Régészeti feltárása, bemutathatóvá tétele végül csak 1996-97-ben történt meg, kapuit 1997. augusztus 20-án nyitotta meg a nagyközönség előtt.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!