Tehetséggondozó programot indított a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány

Forrás: MTI

Erzsébet talentum néven tehetséggondozó programot indított a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány (MNÜA), az idei tanévben száz gyerek vesz részt benne.

Tájékoztatásuk szerint a kiemelkedő tehetségű gyerekeket az Erzsébet-táborok szakmai vezetői választották ki a nyári táborokban nyújtott teljesítményük alapján tizenkét témakörben: hat sportág - birkózás, ökölvívás, cselgáncs, kosárlabda, labdarúgás és öttusa - mellett az alkotó- és a képzőművészet, a formatervezés, a színjátszás, a népművészet és a néptánc 8-14 éves ifjú tehetségeit.

A közlemény az alapítvány szóvivőjét, Nagy Annát idézte, aki arról beszélt, hogy a táborokban sok olyan gyerekkel találkoztak a szakmai vezetők, akik „csiszolatlan gyémántként” kiemelkedtek a többiek közül. Ezeknek a kimagaslóan tehetséges gyerekeknek szeretnének lehetőséget adni arra, hogy évközben, a nyári táborok között is kiemelt figyelmet és személyre szabott fejlesztést kapjanak – fűzte hozzá.

A gyerekek az Erzsébet talentum program jóvoltából két tehetséggondozó táborban vesznek részt: a zánkai Erzsébet-táborban két négynapos - egy őszi és egy tavaszi - turnusban, ahol kiscsoportos, személyre szabott képzést kapnak szakmai vezetőik irányításával.

Az Erzsébet talentum program a gyerekeknek ingyenes, a táborokban teljes ellátást és turnusonként fejenként 8000 forint értékű étkezési Erzsébet-utalványt kapnak, és fedezik a gyerekek utazásának költségét.

A szakmai vezetők és a programot szervező MNÜA munkatársai a tehetséggondozó táborok közötti időszakban is folyamatosan kapcsolatban maradnak a gyerekekkel.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!