Teológusok és pszichológusok tartanak előadás-sorozatot a családról

Forrás: MTI

Beszélgetős előadások címmel sorozatot indít a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola családteológiai intézete csütörtökön Budapesten Kézdy Anikó és Petik Krisztina pszichológusok, valamint Papp Miklós morálteológus vezetésével.

A családteológiai intézet célja, hogy teológusok és társadalomtudósok bevonásával elméleti és gyakorlati segítséget nyújtsanak a családoknak, a családokkal foglalkozó szakembereknek és önkénteseknek. A műhelymunka része a három előadásból álló sorozat, amelyre a plébániai családreferenseket is várják, hogy a családcsoportoknak tematikát adjanak.    

Az első alkalom témája a férfi és a női identitás az életfeladatok tükrében. Március 8-án a döntés, az elköteleződés és a hűség, április 19-én pedig a kommunikáció mint összetartó elem lesz a téma.    

Papp Miklós, az intézet igazgatója a közleményben úgy fogalmaz: a sorozat azért különleges kezdeményezés, mert "nem egy-egy teológiai vagy pszichológiai előadást hallgatnak a résztvevők, hanem a kettőnek az összhangját. Én mint morálteológus beszélek elméleti szinten, és a pszichológusok fogják lehozni a témát a mindennapok világába."

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!