Tiltakozó akciót indít a Fidelitas

Forrás: MTI

Tiltakozó akciósorozatot indít a Fidesz ifjúsági társszervezete a szlovák kormánynak a kettős állampolgársággal kapcsolatban hozott intézkedései ellen – közölte Ágh Péter vasárnap. A Fidelitas elnöke Szlovákia budapesti nagykövetsége előtt tartott sajtótájékoztatóján azt mondta, Szlovákia az elmúlt időszakban a modern európai demokráciákban eddig példátlan cselekvéssorozatra szánta el magát, „valóra váltotta korábbi fenyegetését”, és megfosztotta szlovák állampolgárságától azon polgárait, „akiknek egyetlen bűnük, hogy egy másik uniós tagállammal, Magyarországgal is közjogi köteléket létesítettek”. A Fidelitas ezért egy tiltakozó akciósorozatot indít, amelynek első lépéseként létrehoztak egy közösségi oldalt a Facebookon „Összefogás a jogfosztással szemben” elnevezéssel – közölte Ágh Péter, aki úgy fogalmazott, hogy a magyar és a szlovák nép akkor lehet jó szomszédja egymásnak, ha kapcsolatukat az összefogás határozza meg a jogfosztás helyett. Kérdésre hozzátette, szervezetük az elkövetkező időszakban további tiltakozásokat kezdeményez majd.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!