Tíz tézis a második Orbán-kormány első évéről

Forrás: MNO

A forradalom azt jelenti, hogy ami régi, érvénytelen. Az a forradalmár, aki érvénytelennek tekinti a régi szabályokat, s újakat tesz meg mércének. Az új nem feltétlenül eredeti, és nem következik belőle, hogy soha és sehol korábban nem létezett, a mércék kérdése tehát arról szól, hogy ezután mi számít érvényesnek.

Ahhoz, hogy érvénytelennek lehessen tekinteni a régi szabályokat, helyzet és felhatalmazás kell. A Fidesz–KDNP szövetség a 2010-es választásokon bizonyos értelemben példa nélkül álló győzelmet aratott. Mivel a demokratikus parlamentáris rendszerekben a választások a felhatalmazás kérdéséről szólnak, a kormányra került erők a politikai logika természetének megfelelően a választási győzelem példanélküliségéből a felhatalmazás példanélküliségét vezették le: abban a hiszemben cselekedtek, hogy felhatalmazást nyertek a régi korszak lezárására és egy új megnyitására – olvasható a Magyar Nemzet mai számában, melyből további részleteket is megtudhat.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!