Tizenötezer forintra nő a PIN-kód nélküli érintéses fizetések határa

A járványügyi helyzet okán az érintéses fizetési kártyás vásárlások esetében a PIN-kód kötelező használatára vonatkozó jelenlegi 5 ezer forintos értékhatárt 15 ezer forintra emeli rendeletében a kormány. Előzetes becslések szerint a vásárlások közel 90 százaléka úgy történhet meg, hogy a vásárló a POS terminálhoz kezével hozzá sem ér. Ez az intézkedés is a járvány lassítását szolgálja, hiszen csökkenti annak a szükségességét, hogy a bankkártyát használó ügyfelek a kezükkel érintsék a – sok más ember által is érintett – terminált a PIN-kód beírásakor.

kdnp.hu – MTI

A vírus elleni küzdelem része a készpénzmentes fizetés arányának jelentős növelése is, a fizikai kapcsolatok minimalizálása a fizetések során – közölte a Pénzügyminiszter.

A kormány ennek érdekében a veszélyhelyzetre tekintettel megemeli a köznyelvi nevén pay pass-os fizetések értékhatárát 5 ezer forintról 15 ezer forintra. E lépéssel a várakozások szerint a vásárlásoknak már közel 90 százaléka, azaz összesen mintegy 670 millió darab tranzakció lenne bevonható abba körbe, amikor a tranzakció a POS terminál fizikai megérintése nélkül megtörténhet.

A jogszabály módosítása rövid felkészülési időt ad a bankoknak és a kártyatársaságoknak. Az új értékhatár 2020. április 15-től lép életbe.

A járványügyi helyzettől függetlenül figyelemmel kell lenni a pénzügyi biztonságra is, így továbbra is él az a biztonságot szolgáló általános szabály, hogy a PIN kódot időközönként még az érintőkártyás vásárlásakor is meg kell adni, amivel az biztosítható, hogy egy ellopott kártyával ne lehessen korlátlanul visszaélni. Így a POS terminál 5 PIN kód nélküli vásárlás után a 6. vásárlásnál értékhatártól függetlenül ezután is kérni fogja a kódot, vagy ha PIN kód nélkül annyit vásároltunk egymás után, hogy annak értéke elérte a 150 eurónak megfelelő összeget.

Ezen túlmenően higiéniai szempontból, a járvány elleni védekezés érdekében jó megoldás lehet az okostelefonnal, vagy okosórával való fizetés, ahol a rendszer egyáltalán nem kéri a PIN kódot és így a terminált sem kell fizikailag megérinteni.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!