Tízezrek az autonómiatüntetésen

Forrás: MNO

Magyar idő szerint vasárnap délután négy órakor elkezdődött a marosvásárhelyi autonómiatüntetés. A marosvásárhelyi demonstrációt a Székely Nemzeti Tanács hirdette meg, a testület azért küzd, hogy Székelyföld önálló közigazgatási régió legyen Romániában. A székely szabadság napjának elnevezett megmozdulással párhuzamosan Európa hét és Amerika öt nagyvárosa mellett Budapesten és három másik magyar városban is demonstrációkat tartanak.

Az első felszólaló, Mark Gafarotti Katalóniából érkezett Székelyföldre, hogy támogatásáról biztosítsa a székelységet. Angol nyelvű beszédében úgy fogalmazott: „Ezt a mozgalmat Katalónia jól ismeri, és még nem felejtette el. Egy olyan nemzet tagjaként, amelynek nyelvét, kultúráját évszázadokon keresztül üldözték, rendkívül közel érzem magam a székely néphez” – mondta. Hozzátette, biztos abban, hogy remek jövő áll a székelyek előtt, akiknek sosem szabad szégyellniük kultúrájukat. „Autonómiát Székelyföldnek, Isten óvja a székely népet!” – mondta magyar nyelven.

A Baszk Nemzeti Párt elnöke, Euzko Alderdi levelében azt írta, hogy Székelyföld példa arra, hogy a nemzeti méltóság képes ellenállni a beolvadásnak. Reményét fejezte ki az iránt, hogy az autonómiatüntetés meghozza a gyümölcsét.

Dél-Tirol kormányzója, Luis Durnwalder üdvözlőlevelében úgy fogalmazott: „A kisebbségeknek türelemre van szükségük” „Évtizedekbe telt a kisebbségvédelmet megalapozni, hogy az senkinek se legyen kárára. A kisebbségvédelem számtalan fázisán mentünk keresztül. Olaszország kisebbségét volt, amikor a megsemmisülés, vagy az asszimiláció fenyegette”.

Berényi József, a szlovákiai Magyar Közösség Pártja elnöke is levélben köszöntötte a megjelenteket. „Régóta tudjuk, hogy a kárpát-medencei magyarok sorsa azonos. Mi már elszenvedtük a régiósítás folyamatát, azóta száztízezerrel vagyunk kevesebben, mint 1990-ben. A félmilliós közösségünkre nézve ez drámai. A különböző autonómiaformák léte nélkül Szlovákiában a magyarság létének vége. Szolidaritást vállalunk a marosvásárhelyi tüntetőkkel, hiszen a problémánk közös”.

A felszólalások között a tömeg az „autonómiát” szlogent skandálja – írja a Transindex. A demonstráció zavartalanul zajlik ellentüntetők sem jelentek meg a helyszínen.

Óriási üdvrivalgással fogadta a többezres tömeg Izsák Balázst, a Székely Nemzeti Tanács elnökét. „Az autonómiáért békességgel tüntetni elemi jogunk. Békességgel, félelem nélkül, itt Marosvásárhelyen, a székelyek örök fővárosában” – mondta Izsák a Székelyhon tudósítása szerint. Kitért arra, hogy nem lehet az, hogy Románia ésszerű területi felosztását a magyarok iránti félelem miatt nem merik megvalósítani. „Székelyföld autonómiája nem más, mint a székely nép törvények által szavatolt szabadsága. Nem azt kell keresnünk, mi a legtöbb, amit megengednek nekünk” – fogalmazott.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!