Tízmilliárd forint egészségügyi informatikai fejlesztésekre

Forrás: MTI

Október végére zárulhat le a magyar egészségügy eddigi legjelentősebb informatikai fejlesztése, a három – tízmilliárd forint összértékű – uniós projektnek köszönhetően létrejövő rendszerek 2016-tól, illetve 2017-től működnek majd élesben - írja a Napi Gazdaság.

Másfél év múlva az ügyfélkapun keresztül bárki lekérdezheti az egészségügyi ellátásával kapcsolatos információkat. Megnézheti hol, mikor, ki és mivel kezelte, milyen recepteket írtak fel neki, vagy visszakeresheti a zárójelentéseket, leleteket – tudta meg a napilap az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Térről (EESZT) rendezett konferencián.  A betegek orvosi dokumentumai nemcsak saját maguk, de a kezelőorvosok számára is bárhol, bármikor elérhetők lesznek, az esetleges sürgősségi ellátás érdekében pedig azonnal rendelkezésre állnak majd a legszükségesebb egészségügyi alapadatok is. Az adatbiztonságot szolgálja az is, hogy az egészségügyi ellátások igénybe vevői bármikor lekérdezhetik ki, mikor, milyen adataikra keresett rá.

Az e-egészségügyi rendszer három uniós projektből épül fel. Az egyik az EESZT, amelynek a kialakítására 2,1 milliárd forint áll rendelkezésre - ez biztosítja az összekötő szerepet a két másik projekthez, egy 5,1, illetve egy 2,7 milliárdból kiépülő informatikai rendszerfejlesztéshez – írja a Napi Gazdaság.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!