Több mint ezer pályázatot nyújtottak be a civil alap támogatásaira

Forrás: MTI

Több mint ezren pályáztak a „Magyar Holokauszt Emlékév - 2014"” című kiírásra, a kormány által létrehozott, másfél milliárd forintos civil alap támogatásaira - tájékoztatta L. Simon Lászlónak, az Országgyűlés kulturális és sajtóbizottsága fideszes elnökének kommunikációs vezetője szerdán az MTI-t.    

L. Simon László szeptember végén jelentette be, hogy a kormány másfél milliárd forintos kerettel civil alapot hoz létre a 2014-es magyar holokauszt-emlékévben megvalósuló civil és önkormányzati kezdeményezések támogatására.

A pályázatra november 15-ig lehetett jelentkezni. L. Simon László kormánybiztos szerdára egyeztetést kezdeményezett a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség, a Magyarországi Orthodox Izraelita Hitközség, a Magyarországi Zsidó Örökség Közalapítvány és az Országos Roma Önkormányzat képviselőivel. Az egyeztetésen részt vettek a pályázatot kiíró Miniszterelnökség képviselői is.   

Az MTI-hez eljuttatott összegzés szerint a kiírásra összesen 1073 pályázat érkezett. A másfél milliárdos keretre csaknem 13,9 milliárd forintnyi támogatási igényt nyújtottak be. A pályázók többsége egyesület, magánszemély, illetve alapítvány volt, de számos oktatási intézmény, egyházi intézmény, határon túli szervezet, önkormányzat is volt a jelentkezők között.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!