Több mint ezren gyűltek össze a budapesti tüntetésen

Forrás: MTI

Több mint ezren gyűltek össze vasárnap délután Budapesten, a román nagykövetség épülete előtt a Székelyföldért Társaság által szervezett, a székely autonómiatörekvéseket támogató tüntetésen.

A székely szabadság napján több európai és amerikai nagyvárosban egy időben, magyar idő szerint délután négy órakor tartott rendezvény harangszóval, majd a Székely himnusszal vette kezdetét. A demonstráción minden korosztály képviselői, idősek és kisgyermekek is képviseltették magukat. A tömegben számos székely és magyar zászlót is lehetett látni.  

György Mózes Árpád, a magyarországi megmozdulást szervező Székelyföldért Társaság (SZFT) elnöke kiemelte, hogy bár a kezdő időpont Los Angelesben hajnali 6 órára esett, ott is csatlakoztak a székely szimpátiatüntetésekhez. Az elnök felidézte, hogy a román politika a közelmúltban egyre több, a székelyeket sértő intézkedést hozott: ügyészség elé citálják azokat, akik Wass Albert műveit olvassák fel, példaképnek állítják azokat a románokat, akik nyíltan felvállalják szélsőjobboldali nézeteiket.  

Kiemelte továbbá, hogy mindezeken felül Székelyföldet is fel akarják osztani. Ennek kapcsán – mint mondta – még azzal sem törődnek, hogy a nemzeti kisebbségekről szóló keretegyezmény tiltja a nemzetiségi arányok megváltoztatását.  

László Lajos, az SZFT titkára Székelyföld üzenetét olvasta fel. Ebből kiemelte: elegük van abból, hogy belső anyaországuknak – Székelyföldnek – még a létét is tagadják; szabadon akarják használni anyanyelvüket és szimbólumaikat, azt akarják, hogy Székelyföldön legyen a magyar is hivatalos nyelv. „Autonómiát akarunk, mert az autonómia az egyetlen elfogadható megoldás” – idézte a székelyföldiek üzenetét László Lajos.  

A rendezvény végén elénekelték a magyar, majd ismét a Székely himnuszt.

Romániában Marosvásárhelyen, Magyarországon Budapest mellett Szolnokon, Keszthelyen és Sárospatakon, Európában ezen kívül Londonban, Bécsben, Helsinkiben, Hágában, Münchenben, Stockholmban és Zürichben, az Egyesült Államokban New Yorkban, Clevelandben és Los Angelesben, Kanadában pedig Torontóban és Ottawában szerveznek szolidaritási tüntetéseket helyi csoportok, elsősorban a román külképviseletek előtt a székely szabadság napján.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!