Forrás: MTI
Több mint kétmilliárd forinttal több támogatást kaphat 2016-ban a tizenhárom hazai nemzetiség a jövő évi költségvetési törvényjavaslat szerint.
A nemzetiségek bizottsága költségvetési albizottságának elnöke az MTI-nek elmondta: ebben az évben a központi költségvetésben összesen 5,9 milliárd forintot különítettek el a tizenhárom nemzetiség támogatására. A jövő évi költségvetési tervezetben 2,6 milliárd forinttal emelnék az összeget, ami így 8,1 milliárd forintot jelent.
Az eddig pályázati lehetőségek mellett – amelyeknek összegét jelentősen növelik – két új nyílik meg jövőre: a 100 millió forint keretösszegű nemzetiségi színházakra, és a 80 milliós a 100 fő alatti, kis létszámú nemzetiségi köznevelési intézmények, elsősorban az óvodák működésére.
Az országos nemzetiségi önkormányzatoknál gyakorlatilag nem lesz emelés. Egyedül a lengyeleknél nő 18 millió forinttal az általános támogatás – közölte Ritter Imre.