Több pénz juthat a fogyatékossággal élők képviseleteinek

Forrás: MTI

A tervezetthez képest öt százalékkal nagyobb működési támogatáshoz juthatnak a jövő évi költségvetésből a fogyatékossággal élőket képviselő szervezetek – közölte Tapolczai Gergely, a Fidesz országgyűlési képviselője budapesti sajtótájékoztatóján.

A kormánypárti politikus jeltolmács közreműködésével kifejtette: ha a parlament elfogadja a költségvetési bizottság erről szóló módosító indítványát, a pénzből az érintett érdekvédelmi szervezetek – többek között a vakok és gyengénlátók, a siketek és nagyothallók, az autisták, az értelmi fogyatékossággal élők, valamint a mozgáskorlátozottak képviselői – például közösségfejlesztési, foglalkoztatási és szakemberképzési programokat tudnak megvalósítani.

Tapolczai Gergely példaként megemlítette, hogy a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége 2010-ben 105 millió forintot kapott a büdzséből, ezzel szemben jövőre ez az összeg – az emelés után –168 millió forint lesz.

Összegzése szerint az elmúlt három évben az érdekképviseletek támogatása körülbelül 40 százalékkal nőtt, a megemelt forrásokból pedig támogattak például kedvezményes üdüléseket, Braille-írással készült tankönyvek nyomtatását, felnőttképzési tanfolyamok indítását és szülői tanácsadást. Magyarország tehát jobban teljesít a fogyatékossággal élőket segítő szervezetek támogatásában is – jelentette ki.

Tapolczai Gergely megjegyezte, hogy a Gyurcsány-Bajnai-kormányok megszorításai a fogyatékossággal élők érdekképviseleteinek is nagyon fájdalmasak voltak, hiszen a támogatási összegek csökkentek, emiatt akkor sok megváltozott munkaképességű dolgozót is el kellett bocsátani.

A Fidesz-kormány alatt azonban újra tervezhetővé vált az érdekvédelmi szervezetek munkája – emelte ki a Fidesz képviselője.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!