Több pénzt kaphatnak jövőre az önkormányzatok

Forrás: Napi Gazdaság

Csaknem két százalékkal több költségvetési forrás juthat jövőre a helyi önkormányzatok általános működésének és ágazati feladatainak támogatására: míg az idei büdzsé valamivel több mint 649 milliárd forintot tartalmaz ezekre a feladatokra, 2016-ra már csaknem 662 milliárd forintot irányoztak elő ezekre a célokra.

A helyi önkormányzatok támogatásáról szóló fejezetből kiderül, hogy a működés általános támogatására jövőre összesen 154 milliárd forint jutna, 3 milliárddal több, mint az idén. A települési önkormányzatok egyes szociális és gyermekjóléti feladatainak támogatására jövőre 4 milliárddal kevesebbet, 188 milliárd forintot fordítana az állam − a csökkenés nagyrészt a segélyezési feladatok március 1-jével történt átalakításának következménye. Ugyanakkor vannak területek, amelyek jelentős többlettámogatásban részesülnek: gyermekétkeztetési feladatokra 2016-ban 9,4 milliárd forinttal több forrás jut.

 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!