Több tízezer munkahelyet lehet megmenteni az áfacsökkentéssel

Forrás: MTI

A Fidesz szerint talpra állhat a nehéz helyzetben lévő magyar sertéságazat az élő- és félsertés áfacsökkentésének köszönhetően. A kormánypárt szerint a lépéssel több tízezer munkahelyet lehet megmenteni, sőt újakat létrehozni a hazai vidék számára a sertéstartásban és sertésfeldolgozásban.

A nagyobbik kormánypárt közleményében emlékeztet, hogy a magyar sertésfeldolgozók és termelők az ágazatban kiemelkedően magas, 30-40 százalékos feketegazdaság miatt évek óta komoly gondokkal küzdenek.  

A 2014. január 1-jétől a jelenlegi 27 százalékról 5 százalékra csökkenő áfakulcs az élő- és félsertésre vonatkozóan a kormánypárt szerint jelentősen növeli a hazai feldolgozók versenyképességét és segíti a magyar sertéshús sikeres exportját, valamint hazai keresletét is.  

A magyar sertésstratégia megvalósításával 2020-ig a kétszeresére nőhet a jelenleg alig 3 milliós állatállomány, valamint közel 20 ezer új munkahely jöhet létre. Az ágazat fejlődni akarását jelzi, hogy a legutóbbi, állattartó telep korszerűsítése pályázaton mintegy 25 milliárd forint támogatási összeg áll rendelkezésre a sertéstartók részére, az új, 2014-2020 közötti vidékfejlesztési program pedig kiemelten fogja kezelni az állattartó ágazatokat – áll a Fidesz közleményében.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!