Több közoktatási intézményt is átvehet a Szeged-Csanádi Egyházmegye

Forrás: MTI

Várhatóan tucatnyi közoktatási intézményt vesz át a következő tanévtől az azt kérő önkormányzatoktól a Szeged-Csanádi Egyházmegye – jelentette be Kiss-Rigó László megyéspüspök Szegeden. A következő szeptemberre készülve 38 önkormányzat kereste meg az egyházmegyét azzal, hogy közoktatási intézménynek a fenntartását vegye át, ebből várhatóan 8-12 irányítását vállalják majd. Az egyházmegye vezetője elmondta: csupán gazdasági okokból nem tudják átvenni az intézményeket, kizárólag akkor veszik át az irányítást, ha helyben igény van rá, amit a szülők is megfogalmaznak. Az intézmények épületét térítésmentesen használja az egyház, nem veszi el az ingatlant az önkormányzattól, tehát vagyonvesztés nem történik.
    
A püspök bejelentette azt is, a Szeged-Csanádi Egyházmegye idei költségvetéséből 100 millió forintot elkülönített, és amennyiben az államilag finanszírozott intézményeknek az év végén le kell mondaniuk a költségvetésükben zárolt összegről, az egyházmegye önként felajánlja a pénzt az államadósság enyhítésére.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!