Több mint félszázan adták be honosítási kérelmüket Szegeden

Forrás: MTI

Több mint félszáz délvidéki és partiumi magyar, köztük határon túli szervezetek vezetői, Tóró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács alelnöke, valamint Pál Károly és ifj. Juhász Bálint, a Vajdasági Magyarok Szövetségének alelnökei adták be egyszerűsített honosítási kérelmüket a szegedi kormányablaknál.

Március 15-e óta a kormányablakoknál is lehetőség van az egyszerűsített honosítási eljárás kezdeményezésére – mondta a kérelmek beadása előtt B. Nagy László Csongrád megyei kormánymegbízott.
    
A szegedi és hódmezővásárhelyi ügyfélszolgálati irodák munkatársai – szükség esetén akár egyszerre tízen is – nem csupán a kérelmek ellenőrzését és befogadását végzik, hanem részletes felvilágosítást tudnak adni az érdeklődőknek a szükséges dokumentumokról és a honosítási eljárásról is - közölte a kormánymegbízott.

    

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!