Több száz millió forint nyomában

Forrás: MTI

Heteken belül lezárulhat annak a több száz millió forintos csalási ügynek a nyomozása, melynek egyik gyanúsítottja Kövecses Gábor, az MSZP vagyonvédelmi szekciójának korábbi vezetője – tudta meg a Magyar Nemzet.

Kövecses Gábor mellett az ügynek hat másik gyanúsítottja van, köztük két ügyvéd, akiket a különösen nagy kárt okozó csalás mellett köz- és magánokirat-hamisítással is gyanúsítanak. A nyomozást a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) gazdaságvédelmi főosztálya 2007 februárjában indította.
    
Az ügy első számú gyanúsítottja N. József, aki hamis MÁV-okiratok felhasználásával próbált 30 millió forint hitelt felvenni egy banktól. Később kísérletet tett arra, hogy az általa vezetett cégnek a MÁV Zrt.-vel szemben 858 millió forintos, valótlan követelését - ugyancsak hamis MÁV-okiratokkal - két faktorcégnek eladja. A gyanú szerint Kövecses Gábor tudott arról, hogy hamis okiratokkal igazolták a követeléseket, sőt azok elkészítésében aktívan közreműködött.     Mint a lap írja, a BRFK-n megerősítették, hogy a vizsgálat az év első felében lezárulhat.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!