Tökélyre fejlesztette az obstrukciót az ellenzék

Forrás: inforadio.hu

Újabb összehangolt akciójával ezen a héten másodszor éri el az ellenzék, hogy az Országgyűlés képtelen lezárni egy törvényjavaslat vitáját. A parlament több órás csúszásban van reggel 8 órakor még három szerdai napirend tárgyalása is hátra volt.

Az éjszaka folyamán tökélyre fejlesztette az obstrukció, vagyis a parlamenti vita szabályos lassításának harcmodorát az MSZP, a Jobbik és az LMP. A Demokratikus Koalíció is velük tartott: a Gyurcsány-csapatba tartozó Vadai Ágnes több mint negyvenszer szólalt fel. Meglett a „munka” eredménye: a rendvédelemmel összefüggő törvényjavaslatokról – legfőképpen az új titkosszolgálat, a NIBEK tervéről – tegnap délután négy órától ma hajnal negyed négyig vitatkoztak a képviselők.

Az ellenzék mindent elkövetett azért, hogy a politikai belháború miatt működésképtelenné vált Esztergom intézményeinek átvételéről szóló, valamint a felsőoktatási és a köznevelési törvényjavaslat vitáját már láthassák a televíziónézők. Mesterházy Attila szocialista frakcióvezető például éjfélkor azt használta ki, hogy éppen a párttársa, Újhelyi István vezette az ülést és kétórás szünetet kért.

A vitában minden szóba került, az is, ami nem tartozott oda. Több jobbikos képviselő felidézte a 2006-os zavargásokat, az LMP-s Vágó Gábor pedig arról beszélt, hogyan vesz részt egy ma esti tüntetésen a román nagykövetség előtt. A törvényjavaslat előterjesztőjeként Kontrát Károly belügyminisztériumi államtitkár is a vitát minősítette a jogszabály helyett; szerinte az ellenzéki képviselők „szétverték” a tanácskozást.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!