Továbbra is esik a forint

Forrás: portfolio.hu, hvg.hu

Fokozatosan gyengül tovább a forint a péntek reggeli kereskedésben, mai és egyben új történelmi mélypontja a 316.90-es szint körül volt. A forint ezúttal nincs egyedül, a lengyel zloty (4.75-ös szintet közelíti) és a cseh korona (árfolyama ismét 28 fölé emelkedett) szintén gyengülő pályára állt. A szakértők a forint mélyrepülésének kezdetén azt mondták, hogy „ilyen még nem volt, senki sem tudja, hogy mi következik”. A forint időről időre továbbra is történelmi negatív csúcsokat dönt.

Kilenc óra után újabb negatív rekordot döntött a forint: az árfolyam 317,45 forint/euróig jutott.

A régiós devizákkal kapcsolatos jelenlegi legfontosabb kérdés (amit a szerdai kereskedés hozott leginkább a felszínre), hogy megmarad-e az elmúlt hónapokban tapasztalt együttmozgásuk. A forint szempontjából nem mellékes, hogy a befektetők „leválasztják-e” a régióról. A tegnap megjelent Reuters konszenzus azzal számol, hogy megmarad a régiós devizák együttmozgása. A válaszok konszenzusa szerint ugyanakkor nem biztos, hogy fellélegezhetnek a fizetőeszközök: a következő hónapokban további gyengülésre van még esély az euróval szemben.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!