Továbbra is jelentős a Fidesz előnye

Forrás: MTI, Századvég Alapítvány

Növekedett a bizonytalan pártválasztók aránya, de az ellenzéki pártok nem tudtak profitálni a pártonkívüliek növekvő táborából, így továbbra is jelenős a Fidesz előnye – derül ki a  Századvég Alapítvány legfrissebb adataiból.

2011 tavaszán a választásokon való részvétel hajlandósága csaknem azonos a tavalyi év záró időszakával. Március végén a választókorúak 51százaléka nyilatkozott úgy, hogy biztosan részt venne egy most vasárnap tartandó parlamenti voksoláson. Tavaly év vége óta a jellemzően 40 százalék fölötti tartományból 37 százalékra mérséklődött a Fidesz-KDNP támogatottsága a teljes népesség körében. Ugyanakkor az MSZP szavazatszerző képessége továbbra is korlátozott. Az elmúlt hónapokban az ellenzéki párt annak ellenére sem tudta érdemben szélesíteni táborát, hogy a pártszimpátiájukban bizonytalanok aránya emelkedett. Az MSZP támogatottsága jelenleg 11, a bizonytalanoké 36 százalék.
   
 Hasonló tendencia figyelhető meg a másik két ellenzéki párt esetében is: az LMP-t a felnőtt lakosság 6, a Jobbikot 8 százaléka támogatja. A rájuk jellemző növekedés egyelőre nem haladja meg a statisztika hibahatárt.
    
A biztos szavazó pártválasztókat nézve továbbra is jelentős a Fidesz-KDNP előnye a második legerősebb MSZP-hez képest. A kormányzó pártok ebben a dimenzióban 59 százalékon, a szocialisták 19 százalékon állnak. A választásukban biztos szavazók 12 százaléka adná voksát a Jobbikra, 8 százalékuk a LMP-t juttatná a parlamentbe.
    
A pártok erőviszonyai, a pártszimpátiák szerkezete a Századvég mérései szerint érdemben nem változtak.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!