Továbbra sem ismertek az előfeltételek

Forrás: MNO

Az Európai Bizottság szerdai sajtótájékoztatóján elhangzottak megerősítik a magyar kormány álláspontját, amely szerint továbbra sem ismertek Magyarország és az IMF/EU közötti hitelkonstrukció-igénylési tárgyalások indulásának pontos előfeltételei – közölte Fellegi Tamás tárca nélküli miniszter sajtóirodája az MTI-vel.

A közlemény szerint a magyar kormány eddig írott formában nem kapott hivatalos értesítést az Európai Bizottságtól a formális tárgyalások megkezdésének pontos előfeltételeiről.  „Az eddigi informális egyeztetések során az EB által előfeltételként megfogalmazott, vitatott kérdések továbbra sem gazdasági, hanem kizárólag politikai jellegűek, amelyek sem a gazdasági kormányzással, sem hazánk gazdaságpolitikájával nem állnak összefüggésben, és nem kapcsolódnak egy pénzügyi csomagról szóló tárgyalások tematikájához” – rögzítik. Martonyi János korábban azt mondta, a kormány nem ismeri pontosan a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) és az EU-val kötendő hitelmegállapodás előfeltételeit, „ellentétben azzal, amit nagyon sokan mondanak itthon, külföldön egyaránt”.

A Magyarországgal szemben indított három uniós kötelezettségszegési eljárásból kettő nem előfeltétele a Nemzetközi Valutalappal tervezett tárgyalások megkezdésének – mondta szerdán a Dow Jones hírügynökségnek Győri Enikő, a Külügyminisztérium uniós ügyekért felelős államtitkára.

A bizottság szerdán ismertetett álláspontja szerint a szervezet nem állítja össze pontonként felsorolva azokat az elemeket, amelyeket szükségesnek lát a hivatalos tárgyalások megkezdéséhez. A nyilatkozatban megfogalmazott „megfelelő jogi környezet kialakítása” elvárás nehezen értelmezhető túl általános jellege miatt, illetve a konkrét szempontrendszer és elvárt intézkedések hiányában – áll Fellegi Tamás sajtóirodájának közleményében.

Olivier Bailly, az EU-bizottság szóvivője szerdai tájékoztatóján azt mondta: ahhoz, hogy Magyarországgal megkezdődhessenek a pénzügyi megállapodást célzó tárgyalások, az ország iránti befektetői bizalomra van szükség, ami a testület szerint egyelőre nincs meg.

Csütörtöki sajtótájékoztatóján a bizottsági szóvivő leszögezte, hogy a Magyarország és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) közötti tárgyalásokkal kapcsolatban a bizottság álláspontja nem változott az elmúlt hetekben, és jól ismert valamennyi érintett fél számára. A kulcsüzenet az, hogy a magyar hatóságokat arra kérik: tegyenek meg mindent annak biztosítása érdekében, hogy a befektetők biztos jogi környezetben tevékenykedhessenek – ismételte meg.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!