Ügynököket szabadított a fészekrakókra az MSZP-s?

Forrás: hirtv.hu

Az ügyészségen tett feljelentést a XVI. kerület fideszes polgármestere, mivel a szociális bizottság MSZP-s tagja a gyanú szerint visszaélt a rászoruló fiatalok személyes adataival. A fészekrakó program keretében tíz embernek biztosított kedvezményes lakást a kerület, majd a fiataloknak másnap egy Veress Györgyihez köthető pénzügyi cég ajánlott életbiztosítást az önkormányzat nevében. A politikus nem akart nyilatkozni a Hír Televíziónak.

A kerület polgármestere azt mondja: a pénzügyi tanácsadó cég alkalmazottja úgy mutatkozott be, mintha a polgármesteri hivatal megbízásából keresné fel a lakással nem rendelkező fiatalokat. Ezt szöveges üzenetek is bizonyítják.

Kivétel nélkül, az összes „fészakrakót” felhívták, arról próbálták őket meggyőzni, ne a pályázatban feltételül szabott „lakáskassza előtakarékosságot” válasszák, hanem kössenek inkább náluk életbiztosítást. A hírTV birtokába került egy hangfelvétel is. Ezen a biztosítási ügynök azt is elárulja, kitől kapta meg a fiatal pályázók adatait. „Kapcsolatban vagyunk az önkormányzattal – jelenti ki az ügynök. Veress Györgyi kért engem fel, hogy találkozzam az általa megadott ügyfelekkel (…) az az igazság, hogy ő önkormányzati képviselő, és ezért találkozom én az ügyfelekkel – hallható a felvételen. – Nekem kollégám, de ezt nem kell mondani – teszi hozzá.”

A kerület polgármesterét, Kovács Pétert felháborítja az eset, főként azért, mert a magát szociálisan érzékeny pártnak valló MSZP élt vissza a rászoruló fiatalok adataival. Állítása szerint ráadásul egy olyan pénzügyi modellbe próbálta behúzni őket, amit az önkormányzat el sem fogad. A kerület fideszes polgármestere az ügyészséghez fordult, személyes adattal, illetve hatalommal való visszaélés gyanúja miatt tett feljelentést.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!