Új fázis jöhet, nem tudunk megállapodni az EB-vel

Forrás: MNO

A miniszterelnök szóvivője szerint könnyen elképzelhető, hogy egy-két ügyben „újabb fázisba” lépteti a Magyarországgal szembeni kötelezettségszegési eljárásokat az Európai Bizottság (EB).

Orbán Viktor a kötelezettségszegési eljárásokkal kapcsolatban a Frankfurter Allgemeine Sonntagszeitungnak kifejtette: a magyaroknak ötvennél is kevesebb ügyben van vitájuk a bizottsággal, míg például a németeknek közel száz.

Szijjártó Péter az MR1-Kossuth rádió 180 perc című műsorában azt mondta: a magyar kormány úgy látja, hogy a kötelezettségszegési eljárások egy részét már most le lehet majd zárni, ugyanis megállapodásra tud jutni az Európai Bizottsággal. „Egy-két ügyben pedig könnyen elképzelhető, hogy a bizottság majd egy újabb fázisba lépteti az eljárást, hiszen nem tudunk megegyezni, megállapodni, vagy az érveinket nem fogadják el” – közölte. Arra a kérdésre, hogy ez akár bírósági ügyet is jelenthet-e, úgy reagált: mivel még nem ismerik a bizottság válaszát, nem akar „több lépcsőfokkal előre gondolkodni” az ügyben.

Mint ismert, az Európai Bizottság három kötelezettségszegési eljárást indított január közepén Magyarország ellen: a jegybank függetlenségét érintő szabályozással, a bírói munka felső korhatárával, illetve az adatvédelmi hatóság függetlenségére vonatkozó szabályokkal kapcsolatban.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!