Új feladatot kap – távozik Kis Norbert felsőoktatási helyettes államtitkár

Forrás: MTI

Kis Norbert felsőoktatásért és tudománypolitikáért felelős helyettes államtitkár szeptembertől más területen lát el közigazgatási vezetői feladatokat a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumtól kapott felkérés alapján – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma kedden az MTI-vel. A minisztérium oktatásért felelős államtitkársága tudomásul veszi a változást. Az új helyettes államtitkárt rövidesen kijelölik – áll az államtitkárság által az MTI-hez eljuttatott közleményben.

A felsőoktatási helyettesi államtitkári poszton Kis Norbert idén január 28-ától váltotta Dux Lászlót.

Kis Norbert korábban a Nemzeti Közszolgálati Egyetem előkészítéséért felelős miniszteri biztos volt. Feladata az egyetem alapításáról szóló kormányhatározat végrehajtásának tárcaközi koordinálása, valamint az átalakulással kapcsolatos ügyek egyeztetésére létrejött tárcaközi munkacsoport vezetése volt. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem idén január 1-jén jött létre a Rendőrtiszti Főiskola, a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem és a Budapesti Corvinus Egyetem Közigazgatás-tudományi Karának egyesülésével.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!