Új jogszabályok készülnek a déli határ védelme érdekében

Forrás: kormany.hu

Több törvényt is módosíthat a parlament a jövő heti rendkívüli ülésen, ahol megtárgyalják a déli határ védelme érdekében tett eddigi és további lépéseket is – mondta Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter a Kormányinfo 20 – Mit miért tesz a kormány? című sajtótájékoztatón, melyet Giró-Szász András kormányzati kommunikációért felelős államtitkárral tartott közösen.

A Miniszterelnökséget vezető miniszter jelezte, hogy Kövér László házelnöknél kezdeményezte a honvédelmi és rendészeti, valamint a nemzetbiztonsági bizottság soron kívüli összehívását, ahol a tárcák és a titkosszolgálatok képviselői adnak tájékoztatást a képviselőknek.

A parlament csütörtöki és pénteki rendkívüli ülésén pedig a büntető törvénykönyv szigorításáról dönthetnek, ennek részeként új tényállásokat vezetnek be, szigorítják az embercsempészekre kiróható büntetési tételeket, kiegészítik a kiutasítás szabályait és módosítják a vagyonelkobzásra vonatkozó rendelkezéseket az embercsempészekre vonatkozóan. A kormány kezdeményezi a büntetőeljárási törvény módosítását is, hogy a bevándorlással összefüggő cselekmények elkövetőivel szemben minél gyorsabban le lehessen folytatni az eljárást – mondta Lázár János, aki a menedékjogi és a polgári perrendtartásról szóló jogszabály módosítását is felvetette. Emellett jelezte: törvényben szabályoznák a tranzitzónákra vonatkozó rendelkezéseket is.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!