Új közbeszerzést írhatnak ki a metrókocsikra

Forrás: MTI

Mivel a Nemzeti Közlekedési Hatóság (NKH) nem adta meg a végleges típusengedélyt az Alstomnak a 2-es metróvonalra szánt kocsijaira, új közbeszerzési eljárást írhatnak ki a 2-es és 4-es metró szerelvényeire. A Fővárosi Közgyűlés ugyanis június 3-án úgy döntött, felbontja a szerződést az Alstommal, ha július végéig a gyártó nem tudja megszerezni a típusengedélyt a Metropolis nevű szerelvényekre. Az index.hu információi szerint ez esetben akár újabb egy évvel is tolódhat a 4-es metró legutóbb 2013-ra tervezett átadása.

Vitázy Dávid, a Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület szóvivője elmondta, hogy elkerülhetetlenné vált a szerződésbontás az Alstommal, és sajnálják, hogy két éves csúszás kellett ahhoz, hogy a főváros is belássa, tarthatatlan a helyzet. Vitézy szerint nagyobb lett annak kockázata is, hogy a 4-es metró projektje kifut az időből, és 2015-ig nem fejeződik be a beruházás, ebben az esetben pedig az összes uniós támogatást vissza kellene fizetni.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!