Új római katolikus templom épült Pátyon

Új római katolikus templom épült a Pest megyei Pátyon. A Szent II. János Pál pápa-templomot Spányi Antal székesfehérvári megyés püspök szentelte fel vasárnap szentmise keretében.

kdnp.hu – MTI

Spányi Antal homíliájában arról beszélt: egy templom sok mindent hirdet, egy kor felfogását Istenről, a világról és az emberről, a tervező szépérzékét, a templomot építők lelkiismeretességét, de elsősorban Isten jele.

Legmagasabb pontján a kereszt messziről vonzza az emberek tekintetét és Istent hirdeti egy Istenről sokszor elfeledkező világban – mondta.

„Isten lakik itt, hogy betérhessünk hozzá és eléje tárhassuk ”örömünket„, „aggodalmainkat„, ”bizonytalanságainkat„. A közösség tagjai itt kérik Isten áldását a gyermekekre és a fiatal párokra és itt búcsúznak el halottaiktól – tette hozzá a püspök.

Úgy fogalmazott: a templom csodálatos hely, amelyért hálát kell adnunk Istennek, aki nem akar minket elhagyni. Szent hely, ahonnan nekünk is szentként kell kilépnünk, mert a templom szolgálata, hogy minket is élő templommá formáljon. Krisztus jeleivé a világban, akik kiállnak hitünk mellett akkor is, amikor ez félelmetesnek tűnik – mondta Spányi Antal.

Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára köszöntőjében kiemelte: akik templomot építenek, felismerik, hogy a kereszténységből fakadó tudás, erkölcs és hit megtartó erő. Tudják, hogy az önfeladás nem vezet sehova, és az erkölcs elvetése önpusztító folyamat.

Kitért arra: egyetlen utalást sem tenni az európai alkotmányban a zsidó-keresztény hagyományra és értékekre, egyet jelent az alapok szétverésével.

Templomok százainak a bezárása, mulatóvá, vagy mecsetté alakítása a kereszténység megtagadása vagy behódolás egy másik kultúrának.

A pátyiak azonban más utat választottak, és vállalták a két évtizeden tartó küzdelmet templomukért – mondta az államtitkár.

Megjegyezte: a kormány 340 millió forinttal támogatta a templomépítést, de hiába támogatják több ezer templom felújítását és több tucat építését, „lélekkel csak a közösség töltheti meg„.

Soltész Miklós hozzátette: a neheze most következik, hiszen a pátyi katolikusokat mostantól kötelezi templomuk védőszentje, Szent II. János Pál jelenléte, aki mindig is lelki és fizikai közösségeket épített, és e közösségekből családi, papi és szerzetesi hivatások akadtak.

Székely László (Fidesz-KDNP) Páty polgármestere elmondta: a templom a rendszerváltás óta folyamatosan növekvő pátyi római katolikus közösség állhatatosságának és kitartásának gyümölcse.

Az építkezés költségeit egyházmegyei és állami forrásokból, pályázati támogatásokból, a hívek adományaiból, valamint önkormányzati és alapítványi forrásból fedezte az egyházközség – mondta.

A szentmisén részt mások mellett Navracsics Tibor uniós biztos és Pokorni Zoltán (Fidesz-KDNP) XII. kerületi polgármester.

Az ünnepségen kiosztott füzet szerint a 20. század második feléig Pátyon csak kis létszámú katolikus diaszpóra élt, az 1990-es évektől azonban a fővárosból kiköltözők gyarapították a közösséget.

A hívek kezdetben a korábbi mozi átalakított épületét használták liturgikus célokra. A templom alapkövét Zsolnay Béla akkori plébános 2000-ben helyezte el. Az épület terveit Gutowski Robert lengyel származású, Pátyon élő építész készítette el. Az építkezés 2006-ban kezdődött és 13 évig tartott.

Az elkészült épületben a templomtér mellett helyet kapott a plébánia, a paplak, iroda és a közösségi terek.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!