Újabb elszámoltatási ügyek

Forrás: MTI

A Magyar Nemzet információi szerint újabb ügyek kerültek az elszámoltatási kormánybiztos elé: az MSZP Köztársaság téri volt székházának eladása, a Mahart és a MÁV Cargo szerződései, valamint a Dataplex-ügy. A napilap kormányzati forrásokra hivatkozva azt írta: a csütörtöki kormányülésen Papcsák Ferenc beszámolt az eddigi munkájáról. Az elhangzott információk alapján az utóbbi nyolc év néhány korrupciógyanús ügyének a vizsgálata a jövő év elejéig elhúzódhat, más aktákat azonban várhatóan novemberig le tud zárni a Papcsák vezette ötfős testület, így 2011 első negyedévében megkezdődhet a jogi háttér átalakítása. A cikk beszámolt arról is: nyomozás zajlott a Magyar Honvédség Radó György Honvéd Egészségügyi Központjánál (MH HEK) a Gyurcsány-kormány idején kötött gyanús beszerzési megállapodások miatt.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!