Újabb szlovák állampolgárságukat vesztett magyarok fordulnak Strasbourghoz

Forrás: MTI

Újabb, szlovák állampolgárságukat vesztett szlovákiai magyarok fordulnak beadvánnyal a napokban a Strasbourgban székelő Európai Emberi Jogi Bírósághoz – értesült az MTI. A négy felvidéki magyar az Emberi Méltóság Tanácsának jogi segítségét igénybe véve fogalmaz meg beadványt, s ezeket még a hét folyamán postára is adják.

Az érintettek: Dolník Erzsébet nyugalmazott pedagógus, Gubík László, a Via Nova Ics ifjúsági szervezet elnöke, Fehér István tanár és Kassai Gyula református lelkész azon szlovákiai magyarok sorába tartoznak, akik nyilvánosan felvállalták, hogy magyar állampolgárságot szereztek, és ennek következtében a kettős állampolgárságról szóló szlovák törvény értelmében elvesztették szlovák állampolgárságukat.  

„Mi is szeretnénk élni az Emberi Méltóság Tanácsa által felajánlott lehetőséggel, hogy képviselnek minket a strasbourgi emberi jogi bíróság előtt” – mondta el az MTI-nek Kassai Gyula. Mint hozzátette: a szlovákiai hivatalok már kinyilvánították, hogy Szlovákiában nincs további jogorvoslati lehetőség a panaszuk kezelésére, ennek ellenére meggyőződésük, hogy jogtalanul vesztették el az állampolgárságukat.  

„Mi nem vagyunk bevándorlók és itt akarunk élni a továbbiakban is, és a későbbiekben sem teszünk eleget annak a felszólításnak, hogy leadjuk a személyi okmányainkat” – hangsúlyozta Kassai Gyula. Mint megjegyezte: nem akarja provokálni a szlovák hivatalos szerveket, de részt kíván venni a március 10-én sorra kerülő parlamenti választásokon, mert úgy érzi ez „polgári joga és kötelessége”.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!