Újra Kósa Ádám lett az EP fogyatékosságügyi munkacsoportjának társelnöke

Kósa Ádámot ismét az Európai Parlament fogyatékosságügyi munkacsoportjának társelnökévé választották a csütörtöki strasbourgi tisztújító ülésen.

kdnp.hu – origo.hu

Megválasztását követően a képviselő megköszönte és megtisztelőnek nevezte a bizalmat. A Fidesz képviselője 2009 óta folyamatosan betölti ezt a tisztséget, újraválasztása a több mint egy évtizede eredményesen végzett munkájának elismerése. – Fontosnak tartom, hogy az Európai Parlament négy fogyatékossággal élő képviselőjéből hárman aktív szerepet fogunk vállalni a munkacsoport működésében.

Ez garanciát jelent arra, hogy továbbra is magas színvonalon képviseljük az Európában élő csaknem 100 millió fogyatékossággal élő embertársunkat – hívta fel a figyelmet közleményében Kósa Ádám. Az EP legrégebbi frakcióközi csoportja A tisztújító ülés nyomán - az eddigi gyakorlatot követve - a munkacsoport társelnökei közül kettő az Európai Néppárt (EPP) soraiból került ki, amely az EP legnagyobb frakciója. Kósa Ádám mellett a görög Szteliosz Kimpuropuloszt választották meg ebből a frakcióból.

Társelnöknek választották a szintén fogyatékossággal élő, német zöldpárti képviselőt, Katrien Langensiepent, továbbá a szocialista és a liberális frakció is adott társelnököt. A fogyatékosságügyi munkacsoport az Európai Parlament legrégebbi, 1980 óta működő frakcióközi csoportja, melynek Kósa Ádám személyében 2009-ben először volt siket elnöke.

A munkacsoport célja, hogy a különböző frakciókban dolgozó képviselők munkáját fogyatékosságügyben szorosan összehangolja.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!