Újraválasztották Lázárt Jánost

Forrás: MTI

Újraválasztotta frakcióvezetőnek a Fidesz parlamenti képviselőcsoportja Lázár Jánost. A politikus a hétfő esti frakcióülés után újságíróknak elmondta: igyekszik a bizalmat a következő időszakban megszolgálni, és elsősorban a kormány, valamint a parlamenti többség előtt álló "igen kemény" törvényhozási időszakban szeretne jó közvetítő, az együttműködés szervezője lenni, reményei szerint "legalább olyan eredménnyel és sikerrel, mint ahogy azt az elmúlt egy esztendőben el tudtuk végezni". Az elkövetkező időszakról Lázár János azt mondta: azt tekinti a legnagyobb kihívásnak, hogy a sarkalatos törvények hogyan járulnak majd hozzá az ország újjászervezéséhez. Tájékoztatása szerint a frakcióülésen 184 igen szavazattal, egy nem ellenében választották ismét frakcióvezetővé.
 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!