Ülésezett az új alkotmány koncepcióját kidolgozó testület

Forrás: MTI

Ismét ülésezett az új alkotmány koncepcióját kidolgozó testület – tette közzé Orbán Viktor miniszterelnök egy közösségi honlapon.
A tagok a keddi ülésen konzultációt folytattak Salamon Lászlóval az új alkotmányt előkészítő parlamenti bizottság kereszténydemokrata vezetőjével.
    
Az alkotmányt előkészítő eseti bizottság – kormánypárti többséggel – júliusban fogadta el a Salamon László elnök által előterjesztett menetrendet, e szerint a testület szeptember 30-ig várja a koncepcionális javaslatokat.
    
A bizottság szeptember 7-ig létrehoz hét munkacsoportot, ezek a javaslatok alapján megkezdik és október 20-ig elő is készítik a feladatkörükbe tartozó részkoncepciókat; ezeket a bizottság november 2. és 15. között tárgyalja meg. Az összegző munkacsoport november 30-ig alakítja ki a koncepció egységes szövegét, ezt tárja majd az Országgyűlés elé december 15. után a bizottság. A hét munkacsoport közül egy-egy foglalkozik az alkotmányos alapértékekkel; az alapvető jogokkal és kötelességekkel; a kormányzati rendszerrel és a hatalomgyakorlás formáival; az igazságszolgáltatással, az alkotmány- és jogvédelemmel; a helyi önkormányzatokkal; a közpénzügyekkel; egy pedig összegzi az eredményeket.
    
Schöpflin György európai parlamenti néppárti képviselő korábban egy lapinterjúban azt mondta, hogy a jövő év március 15-re el lehetne készíteni az új alkotmányt.<

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!